Sziasztok!
Ma elővettem az első történelemmel kapcsolatos könyvet, amit kaptam.
"Mit kell tudni az ókori Egyiptomról?" Olvastam, most is olyan lelkesen, mint 11 évvel ezelőtt.
Itt még a családom támogatott, és nem csak lebeszélni próbáltak. Most úgy gondolom, hogy azt remélték felhagyok a tervemmel. Sikerült is mindig elvenniük a kedvemet és a lelkesedésemet. Lehet, ha nem teszik ezt, most nem egy gyárban melóznék, hanem tanulnék.
A 10. születésnapomra kaptam, és hogy mennyire örültem neki, azt nehéz szavakba önteni. A nagyszüleim vették nekem. Azon a születésnapomon, a szüleimtől is egy Ókori Egyiptommal foglalkozó könyvet kaptam. Azt hiszem ezt tartom a legemlékezetesebb szülinapomnak.
A toll amivel a nevemet írtam a könyvbe azt is akkor kaptam és emlékszem a végén volt egy rózsaszín szövegkiemelő, és ezzel színeztem ki a nevem.
Nagy becsben őrizgetem ezt a két könyvet. Itt még nem mondta Anyukám, hogy földi terveim legyenek és Nagymamám se hurrogott le, hogy nem vagyok rá képes. Itt még azt mondták: "Igen Vikike, lehetsz régész!"
Nem kérem, hogy anyagilag támogassanak... nem kérek szinte semmit, csak annyit, hogy az én oldalamon álljanak. Ne hátráltassanak, ne hurrogjanak le, hanem mosolyogva mondják: "Ahogy jónak látod, mi melletted állunk bárhogy is döntesz."
Vagy, ha jobban bele gondolok erre sincs szükségem... csak arra, hogy ne piszkáljanak miatta... ne mondják, hogy idióta vagyok és, hogy képtelen valóra váltani az álmom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése